NAPRAFORGÓ

     Macskaszerelem   

Ez a mese, talán igaz is lehetne Miúról szól a kedves, szürke házi cicáról. Vidám természete,  pajkos viselkedése, barátai kedvencévé tette.

Már nem volt fiatal, megismerte az anyaság örömeit, de ha végig ment a macskakorzón a kandúrszemek tágra nyíltak a látványtól. Barátai a varjú és Csipi a kismadár fentről figyelték az életét,  néha lekiabáltak neki Miú vigyázz! Miú vigyázz! Mígnem egy szép februári délután találkozott Gogoval a kandúrral, ettől kezdve megváltozott az élete, a lila köd teljesen elvette az eszét. Repült a boldogságtól, barátait elhanyagolta, csak Gogo létezett a számára, úgy gondolta ő lesz kiscicái apja öregsége támasza. Gogo gyönyörű példánya volt a kandúrtársadalomnak, magas, „izmos” alkata vonzóvá tette a külvilág számára, de harcias viselkedése,  erőszakossága csorbított a jó hírén.

Mottója: az akaraterő megteremti az utat - céltudatossága olykor kegyetlenségnek tűnt, nem figyelt arra, hogy min gázol keresztül. Egy csúnya napon aztán megtörtént a baj az indulatok elszabadultak, Gogo véres leszámolásba kezdett.

Ne tedd!- kiáltotta Csipi, de már késő volt - Miú kis teste mozdulatlanul feküdt, szíve kitépve. A kismadár ijedten röppent fel, könnyei folytak a fájdalomtól – meghalt, meghalt Miú!

A varjú csak annyit mondott - Kár.

 Hazatérő 

Több mint ötven éve voltam gyerek, ebben a Somló lábánál meghúzódó kisfaluban. Azóta sokszor jöttem látogatóba, de nem álltam meg, hogy érzékeljem a változást.

Vihar előtti, komor arcát mutatta a falu, gondoltam készítek egy-két képet, de az első kattintás után megadta magát a gép.  Energia utánpótlásért a Marika Kereskedésbe léptem be, ahol Marika igyekszik minden vevő igényét kielégíteni. Persze közben megy a csevej, hogy mi történt a faluban, ki halt meg, ki ment férjhez, kinek született gyermeke.  Sári néni már bevásárolt, de beszélgetni még maradt egy kicsit, elmesélte, hogy  fia, unokája merre találta meg a boldogulást.  A bolttól jobbra a postán, szintén régi ismerősre akadtam, Zsuzsi hat órában van nyitva  a küldeményeket már itt is, a mobilposta hordja ki.  A posta mellett van az orvosi rendelő is, egy héten kétszer várja a betegeket, Somlószőlősből jár át az orvos.  Közben, teljesen elromlott az idő, megeredt az eső, sietve kerestem fedett menedéket. Szerencsére közel volt a falu másik boltja, ahol  Éva  az eladó,  éppen vevőt szolgált ki.  Itt is eszmecsere folyt az időjárásról az ünnepi ebédről , hisz a hozzávalót itt veszik meg a népek.  A  bolt mellett közvetlen a kocsma van, Misi a borász vezeti nagy sikerrel gondolom,  mert ebben a délelőtti órában is voltak vendégek.  Mint szponzor is, fontos szerepe van a falu életében, búcsú, Somló hangja fesztivál alkalmával.  Tovább menve a templom felé, itt sem változott semmi a sok év alatt,  talán csak a lakók cserélődtek. Visszaemlékszem Anna nénire  meg a Riska nevű tehenére, innen hordtuk a finom tejecskét minden este. Hol vannak már,  biztos fentről figyelik  a falu életét.  A templom  most is olyan mint gyermekkoromban,  tornya komor óriásként emelkedik a falu fölé. Mellette az én első iskolám, a kiírás szerint  már nem iskola, könyvtár és óvoda. Szorongva léptem be a kapun,  mint kisiskolás koromban,  hátamon az iskolatáskával. Igen, ismerős az érzés, benyitottam az első ajtón, szinte hallani véltem a hajdani osztálytársak zsivaját.  Egy kiszolgálóhelyiségben találtam magam,  továbbmentem,  egy másik ajtó mögül gyerekhangokat hallottam. Istenem, hát mégis? Ismerős hang köszönt rám, az oldalán egy tüneményes szőke kislánnyal, Ildi dajkaként dolgozik a dobai óvodában.  Beljebb  kb. tíz óvodáskorú gyerek  játszott,  két óvónő felügyeletével.  A megjelenésem némi zavart okozott, de hamar visszaállt az óvodai rend.  Erika óvónő elmondta, hogy 1992 óta működik itt a falu óvodája, még a szomszéd faluból is járnak ide gyerekek. Ideális a csoportlétszám,   így minden gyerekkel tudnak egyénileg is foglalkozni, mondta kolléganője,   Brigitta.   Még kicsit beszélgettünk, aztán elköszöntem,  mert az ovisok az ebédhez készülődtek.  Ahogy a köves úton ballagtam lefelé visszaemlékeztem, de jó volt itt gyereknek lenni.

A Petőfi utcába érve az édesanyám már a kapuban várt,  kicsi törékeny öregasszony, messziről sugárzott az örömtől, ahogy meglátott. Elszorult a torkom, csak annyit tudtam mondani, hogy megjöttem ÉDESANYÁM!

Villany nélkül a XXI. században.  (ÚRKÚT)

Már délelőtt tizenegy körül elment a villany, vihar, esőzések előzték meg.  A falunkban, szelíden folydogáló kis  patak. tomboló örültként próbálta elmosni az útjába eső faluvégi házakat. Rémisztő híreket hallottunk mindenfelől, öt percenként riasztották a mentőket tűzoltókat.  A pincékbe betört víz és a veszély érzete pánikot keltett az emberekben.  Amikor hazaértem  egy forró kávé reményében, vetettem le  az agyonázott kabátomat, és akkor szembesültem a problémával, hogy nincs villany.  Körbenéztem, milyen hiányosságok vannak még, de minket szerencsére csak az áram hagyott cserben. Sebaj, megoldjuk, optimistán álltunk a feladathoz, nincs villany, de van gáz, vizet melegítettem, leforráztam az  őrölt kávét, már kész is volt a finom zaccos, török kávé.  A következő lépésben felhívtam az E-ont,  hogy miért nincs,  és mikor lesz áram. A bizonytalan válasz után megkerestük az elrejtett világítóeszközöket (gyertya, zseblámpa) mert gondoltuk, hogy az esti  világítást, nekünk kell megoldani. Bebiztosítva magunkat még lefutott a párom a boltba egy elemes fejlámpáért, hurrá, most már olvasni is lehet. Így felkészülve vágtunk neki a vacsorakészítésnek, szerencsére az előre gyártott lasagna nem okozott csalódást,  gyertyafénynél vacsoráztunk.  A párom, hogy emelje a hangulatot az étkezéshez felvette az új fejlámpát, olyan volt a félhomályban  mint egy óriás szentjánosbogár.  Az est többi része is vidáman telt,  nem hiányzott sem a tv sem az internet. Lefekvéskor nem a könyvet választottuk, hanem azt a bizonyos összebújós játékot. Villany nélkül is jól éreztük egymást. 

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat