VERSEK
Hová, hová, gyerekek?
Én is elmék veletek.
Tiszán túl, Dunán túl,
Még a tengeren is túl.
No hát Isten veletek,
Oly messze nem mehetek.
Messze út az ám nagyon,
S én hazámat nem hagyom.
Ó, mit gondol, bácsikám,
Nem komolyan mondtuk ám.
Csak tréfálunk, figurázunk,
Itt a parton csónakázunk,
Velünk jön a kis Iluska,
Iluskával a kutyuska,
Kutyuskával szekerecske,
Szekerkével kerekecske.
Hisz ha így van, hát gyerünk,
Az Isten legyen velünk!
Benedek Elek
Szabóné Horváth Anna Veszprém
Középkori múltra visszatekintő
Városrész macskakövein megzökkenő
Gondolataim távol elmerülnek
Míg szemeim megpihenni leülnek
Háztetőkre meredve a magasból
Hol, fura felhő, napsugarat rabol
Lilában látom a lenti világot,
Mint színesen lebegő tündér-álmot
Bolond április
Iványi Mária: Miért lett bolond az április
Így van az, hogy áprilisban,
bár a tavasz régen itt van,
hol zápor hull, hol a hó,
hol meg nap süt, ragyogó.
Téli szelek fújnak néha,
bizony, kicsit hideg tréfa!
Április már régen bánja,
hogy így tele az iszákja.
Összehordott nyarat, telet,
s így kapta a bolond nevet.
Kasza Béla: Magyar Tenger
Hullámok dallama,
homoknak lágy szava,
hegyek, dombok képe,
kék ég közelsége.
Isten legszebb tája,
világ édes bája.
Emelem kalapom,
előtted, Balaton.
Gazdag Erzsi: Itt a tavasz
Itt a tavasz, tudod-e?
leheletét érzed-e?
Virágszájjal rád nevet
virágszagú kikelet.
Rád füttyent egy bokorból,
füttyös madár torokból.
Rügyes ággal meglegyint
s érzed, tavasz van megint.
Szabó Lőrinc: Tavasz
"Mi az?" - kérdezte Vén Rigó.
"Tavasz!" - felelt a Nap.
"Megjött?" - kérdezte Vén Rigó.
"Meg ám!" - felelt a Nap.
"Szeretsz?" - kérdezte Vén Rigó.
"Szeretlek!" - szólt a Nap.
"Akkor hát szép lesz a világ?"
"Még szebb, még boldogabb!"
Aranyosi Ervin: A fénykép örök
Az idő múlik, elszalad,
s a tovatűnő pillanat,
akár egy röppenő madár,
úgy illan el, ha tovaszáll.
Béklyót kötni rá nem lehet,
szelni belőle szeletet,
ami kezemben itt marad,
erre nem sok módszer akad.
Ám ezt kínálja a fotó,
s a szemmel, szívvel alkotó,
megállítja, mi megy tovább,
s örökre őrzi a csodát.
Nem mindenből lesz bűvös kép,
önmagától a hűvös gép
alkotni csodát képtelen,
önmagában emléktelen.
Kell hozzá művész, képzelet,
mely látja a természetet.
Ki vissza adja, amit lát,
kit megérint a nagyvilág!
Az utak sohasem érnek véget
ködbe vesznek - mint a messzeségek
seholsem kezdődtek, mindenüvé érnek
el-elkanyarodnak, aztán visszatérnek
akárcsak az élet!
Szirmay Endre
Zelk Zoltán:
MESEBELI TÓ
Láttad az éjszaka tavát?
Láttad-é mondd, az éjszakát,
amint a tónak remegő
árnyas vizéből bújt elő?
Láttad-é mondd, ezt a tavat,
amint a lenge pirkadat
kikelt vizéből s elszaladt
mezítláb, a hegyek felé?
Az est tavát, amint színén
kibontott hajjal járt a fény...
S láttad-é, mondd, a víz alatt
bújó Napot és Holdakat?
Elátkozott királyfiak
aranyhaja lenn az iszap,
láttad-é, mondd, hogyan ragyog?
Itt alszanak a napszakok...
Száz erdőt járj be s száz hegyet,
ezt a tavat nem láthatod.
Weöres Sándor: Tó vize
Tó vize, tó vize csupa nádszál,
Egy kacsa, két kacsa odacsászkál.
Sárban ezer kacsa bogarászik,
Reszket a tó vize, ki se látszik.
Szuhanics Albert Ötven év felett
Ötven év felett, még közel vagy a nyárhoz,
bágyadt napsugár jár sárgult lombú fákhoz.
Dobban a szíved, egy régi dal nyomában,
ifjúság-varázs a vén nosztalgiában...
Wass Albert – Tél
Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél.
Valahol messze
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.
Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadém pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan,titokban
Fenyő óriások könnye pereg….
Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rhododendron,
Csak sötét árnyak:Tantalusok.
Mélyen a völgyben,
Fűzfa berekben,
Néha,titokban
zörren a szél
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.
Újévi köszöntő
Bort, búzát és békességet,
Otthonokba fényességet.
Lakomát az éhes szájnak.
Derék férjet minden lánynak.
Okos gyermeknek tanulást,
Gézengúznak gyors javulást.
Új világot, szebb éveket,
Jobb és boldogabb életet!
Édes csókot szerelmesnek,
Vágyat kihűlt szerelmeknek.
Elhagyottnak vigasztalót,
Társtalannak neki valót.
Kreatívnak lapot - tisztát,
Író tollba örök tintát,
Versíróknak szép rímeket.
Álmokat - tarkát, színeset.
Nemes, tiszta eszményeket,
Ugyanannyi reményeket.
Na, jöjjetek, bontsunk pezsgőt,,
Köszöntsük az újesztendőt!
Gergely Ágnes:
Szeretek várni rád
Eső kering az utcán, s idebent
a lámpa körül gyűrűzik a csend,
ahogy ülök és várlak.
Nincs más világ: magamba búvom el.
Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,
ilyenkor óriás vagyok,
aki elég magának,
lebegek fönn, a csont-palack felett
és az sem érdekel,
hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.
Ülök és várlak.
Mióta várok így?
Emlékszem, meggyűltek az évek,
feltornyosult a megvárattatás,
közben mosoly fürösztgetett, közelség,
jó szó, szívesség és kézfogás,
lassanként gyanús lettem önmagamnak
s előrebukván a jövő felé
(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)
belémfagyott a maradék lehellet
és meggyűlöltem, akit várni kellett –
és most eszméletem hideg falára
kikönyökölve nézek innét,
s mint az igazi boldogok,
a tétovázó ifjúságra
s a lépteidre gondolok.
Te vagy bennem a bizonyosság,
az önvédelem és a gőg,
a különbség, az azonosság,
a fejtartás mások előtt.
Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád,
nézd, én, az egykori csavargó,
hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
e mozdulatlan mozdulásban,
ülök és várlak, várlak –
állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
még felmutatlak a világnak.
József Attila
AZ ÁRNYÉKOK…
Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.
Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga
fojtja szoruló mellem.
Végy ki e mélyből engemet,
fogd ki a kéjt, meritsd szemed
hálóját mélyre bennem.